Ma végre esett egy picit, de óriási a szárazság: a telken már rég nem vágom az aljnövényzetet, de máshol, a településeken sem kéne. A városokban folyik az értelmetlenség netovábbja: a közösségi térnek nevezett dühöngőkben az esős idő után a fűnyírás elmaradásán, a szükségképpen bekövetkező száraz periódusban pedig locsolás elmaradásáért átkozzák a pénzügyileg amúgy legatyásodott önkormányzatokat. A legviccesebb dolog a legelszomorítóbb: a legtöbb helyen a beállt réti társulás eleve nem nőne 40-50 centi fölé, de legalább életteret adna a szent és sérthetetlen városi kutyákon kívül más élőlénynek is. Így viszont marad a kiégett pusztaság, a kavargó por.
Lehetne másképp is: a nem ragaszkodnánk a „minden városi közterület kutyafuttató/játszótér”-elvhez, akkor kialakíthatóak lennének tervezett ökológiai védőterületek (méhlegelők, városi ökológiai folyosók, stb.). Jómagam például a telken a borospince hűtésére segítek rá telepített méhlegelővel: embermagas, gyakran virágzó évelő növények húzzák itt meg magukat. Már csak kis kerti tavat kell létesítenem, hogy a madarak is inni tudjanak, sőt szúnyoglárvák is keljenek táplálékukul.
Árnyékolhatunk is, bár ezt nyilván nem a panelekben a legcélszerűbb, lehetőség híján. de a növényfuttatás vidéken segíthet hűvösen tartani a házat, ahol erre mód van.
Gazdálkodnunk is másképp kellene. A kisgazdaságokban szerencsére terjednek a föld- és élőlénykímélő technológiák már, kezdve a dombágyástól a biológiailag célirányos vegyszereken át az ásásmentes növénytermesztésig. Ugyanakkor, mi emberek, már annyian vagyunk, hogy a kiskerti és őstermelői tevékenység nyilván nem tartaná el az emberiséget, még a stagnáló népességszámú Európában sem.
Hozzászoktunk ugyanis a jóhoz. Nagyon.
Ma mindent mindig lehet kapni, nyáron banánt, télen friss zöldséget, toronyórát lánccal. Magyarországon ma már tizenegy hónapon át lehet paprikát vagy uborkát termeszteni. Emellett, hozzájuthatunk olyan árucikkekhez, amikről korábban álmodni sem lehetett. A mezőgazdasági technológiák mindezt persze segítik, de kérdés, mekkora az a valós környezetterhelés, amit ezzel okozunk. A multinacionális élelmiszerláncok – érthetően – a fogyasztói igényeknek akarnak megfelelni, nem is érdemes kárhoztatni őket ezért.
Ugyanis az igényekkel van a baj. Ma már szinte mindent szállítunk. Azt is, amit elvileg nem kellene. Tejet, almát, mittudoménmit. A legpazarlóbb és így legönzőbb emberi cselekedet az egy-egy, sokszor haszontalan tárgy csomagolt átszállítása a fél világon. Ennek egy értelme van: amit most én akarok, az legyen minél olcsóbb.
Az kereskedők a kontinensek nagy piacain és kikötőiben szerzik meg a termékeket, keresve a legjobb ár-érték arányt, amit a fogyasztóik felé kínálni tudnak. Gyilkos verseny ez. A jóléti társadalmakban az elvárások igényt generálnak, azt a kapitalizmus kombinálja az elérhető legalacsonyabb árral és legjobb minőséggel. Egy dologra tesz mindenki magasról: hogy ezzel tönkretesszük a környezetünket. A logisztika szörnye óriásivá nőtte ki magát.
Kicsi matek, nem fog fájni. Egy kamion kilométerköltsége /útdíj nélkül/ most kb. 1,5 EUR (most épp 630-650 ft) költséggel számolva, az általa hordott mintegy 20-22 tonnányi áru szállítási költsége elhanyagolható az árucikk árához képest. PL. egy-egy kiló tej vagy liszt egy kilométerre való elszállítása kamionnal még az összes költséggel együtt is alig három és fél fillér. Azaz, száz kilométerre elvinni alig 3-4 forint (alig egy eurócent).
Egy megrakott kamion fogyasztása ugyanakkor 35 liter is lehet, azaz, 100 kilométer alatt igen tetemes mennyiségű káros anyagot bocsájt ki és mintegy 45.000-szer jobban terheli súlyával az utakat, mint egy személyautó. Mindezt jórészben feleslegesen, az éppen aktuális igényeink miatt. Ha csak a felesleges tehergépkocsi-forgalom növekedését sikerülne csökkenteni az igényeink normalizálódása révén (azaz a 30-40 évvel ezelőtti európai medián állapot), már időt és életet nyernénk Természet anyácskától.
Területfejlesztési oldalról is nagyon érdekes ugyanez a kérdés: lehet, hogy nem kéne új autópályákat építeni??? Lehet, hogy egyszerűbb forgalomtechnikai rekonstrukciókkal hatékonyabb, olcsóbb európai közlekedési hálózat lenne elérhetőbb? Ezzel ugyanis kevéssé terhelnénk kontinensünk klímáját, mely amúgy is eléggé kiszolgáltatott. A kevesebb károsanyag-kibocsájtás egyetlen kontinensen persze nem oldja meg egy csapásra a klímaváltozásból fakadó problémákat (hiszen a legnagyobb szennyezők nem itt vannak: USA, Kína, Oroszország, India), de jelentősen mérsékelhetné azok lokális kihatásait. És még talán nem is lenne olyan nagy a szárazság sem.
