Lehet kárhoztatni az önkormányzatokat, hogy különböző idióta adónemeket (zártkertadó, pónilóadó, toronyadó) vetnek ki, de ne felejtsük el, hogy ok-okozatilag miért is van ez.
Elég mélyre kell ásnunk, jó 35 évnyire. Ugyanis a keleti blokkban a Magyar Népköztársaság vezette be elsőként a személyi jövedelemadót és az ÁFÁ-t, stb. Ezek meglepőek voltak a szocializmusban, de mint kiderült, azt nem is tartott nagyon tovább. Kevesen tudják (szinte csak, akik emlékeznek), hogy eredetileg az SzJA úgynevezett „helyben maradó” adó volt, azaz, állami adó volt, de az adó összege helyben a tanácsnál került felhasználásra. Mivel ez elég kiegyenlítetlen viszonyokat eredményezett, így lassan a helyben maradó részt elkezdte lecsipkedni az állam. Nem olyan sokára a helyben maradó rész 5% körülire csökkent, majd azt is végül bezsebelte az állam.
Volt emellett egy önkormányzati törvény, a gengszterváltás hajnalán, az 1990/LXV. tv. Ez meglehetősen liberálisan kezelte az állam és az önkormányzat közötti feladat- és hatalommegosztást. Részben ugyanis helyben keveredtek az állam- és közigazgatási feladatok, azaz, a lehető legközelebb próbálták vinni az ügyintézés helyét az állampolgárhoz. Rendelkezett a törvény továbbá arról, hogy az állam ugyan adhat feladatokat át az önkormányzatoknak, de akkor forrást is kell rá biztosítania. Na, ezt szinte sohasem sikerült végrehajtani (az állam mulasztásos törvénysértése). Jó esetben a feladat finanszírozásának egy részét adta az állam, néha azt sem. Ugyanakkor az állam nagykegyesen megengedte, hogy az önkormányzatok a hiányzó fedezetet a maguk számára helyi adókkal biztosítsák. Nem mintha mást nagyon tehettek volna…
Ez sorsszerűen vezetett az önkormányzatok (főleg, a sok feladattól nyögő városok) többszöri eladósodási hullámához. A 2014-es új orbánista önkormányzati törvény egy dolgot vitathatatlanul tisztába tett: kipucolta a helyben értelmetlen és finanszírozhatatlan államigazgatási jogköröket a települési önkormányzatokból, mivel azokat valójában nem lehetett ésszerűen helyben ellátni. Ezekből lettek – teljesen jogosan – a járási hivatalok, s a melléjük létrehozott kormányablak-rendszerrel sikerült megtartani, sőt, jobbá tenni a szolgáltató állam szerepét.
Az önkormányzatoknál ugyan így a valóban csak önkormányzati (helyi igazgatási) feladatok maradtak, ami jó, de a feladatfinanszírozásuk nem oldódott meg. Sőt, mivel egyes önkormányzatokkal szemben szinte folyamatosan politikai indíttatásokból fakadó mértékű pénzügyi büntetések vannak érvényben (ld.: szolidaritási adó, fejlesztések elvonása, stb.), ezért a városi központok tarthatatlan pénzügyi helyzetbe kerültek. Ebből viszont egyenesen következett és következik az önkormányzatok szándékos feladatellátási korlátozása (ezt ívják magyarosan kib@szásnak ugye).
Ígyhát az önkormányzatok trükközni kényszerülnek az állammal, ami egyébként beleilleszkedik a káeurópai néplélekbe is: „megoldjuk okosba”! Persze ennek levét mindig az állampolgár issza meg, de csak a helyi hatalmat tudja okolni, mivel az államhatalom számára túlságosan messze, elérhetetlen távolságban van. Az állam így ma jóval túlterjeszkedik jogkörein, és láthatóan ez sok honpolgárt nem zavar. Csak éppen a helyi ügyek nem mennek előre…
Úgyhogy folytatódik a rabló-pandúr, amíg az összes kiskaput be nem zárja az állam, erejénél fogva. Viszont akkor végképp rá kell, hogy jöjjön, hogy helyi szereplők nélkül nem működnek a rendszerek. Rossz példából persze van elég a történelemben is (csak nem tanulunk belőle): a mai napig a népet szétadóztató, a kincstár pénzét eltékozló Hunyadi Mátyás a nagy, igazságos és szeretett király, míg szegény Róbert Károlyra alig emlékszik valaki…
OLVASD ITT A HÁTTERET:
A CÍMKÉP FORRÁSA:
