Az egyéni jólét reményében 1989-ben a magyarországi lakosok népszavazáson a kapitalista kizsákmányolást választották a szocialista hiánygazdálkodás ellenében. Mára ebből az őrült központi hatalom kisgömböci mentalitása „a pénzből hatalmat, a hatalomból pénzt” elvet gyártott s követ, már amennyiben ezt elvnek lehet nevezni.
A jelenlegi aszály – bocs, hogy megint erről beszélek, de ez jobban érint mindenkit, mint bármennyire gondolná – megkövetelné végre az ilyen idióta és értelmetlen játszmák abbahagyását és némi felelős magatartást a politikusoktól. Miért is?
Egyszerű példa. Nem olyan régen azért volt probléma a kertészetben a magyarországi bogyós gyümölcsök előállítása, mert egyszerűen nem volt elegendő munkás. Bár a kertészetekben többnyire nem olyan rossz a fizetés, de messze van az álommelótól: igen korán kelsz, a hőségig/hőségben dolgozol, szezonban nincs egy szabad nap sem… Ígyhát nem maradt munkás.
Ma már egészen más a helyzet: egészen egyszerűen kiszáradnak, kiégnek a növények. Nem csak a bogyósok, de azok különösképpen. A kertemben az összes, két éven aluli ültetésű fa is követte őket, pedig igen sok pénzbe, időbe és munkába kerültek, Megkapták az elérhető legjobb technológiát, mindent. Csak víz nem volt elég. Az ásott kutakban víz már alig, így öntözni sem lehet. Az egyik kutamban 90 centi, a másikban alig 150 centi víz. Ebből nem szaladunk messzire még negyed hektáron sem.
Persze, nem csak a bogyósok égnek ki. Szinte minden, hiszen változik a klíma. Ami önmagában nem gond, csak a mértéke a gond, ugyanis az emberi tevékenység a károsanyag-kibocsátással az ipari forradalom kezdete óta igencsak felgyorsította azt. Erre jön egy elmebajos sz@rqpac, aki a közintézményekben vissza akarja vezetni a fatüzelést, miután tönkretette a nemzetgazdaságot. Eszem megáll! Hagyjuk is, mert csak felhúzom magam mások idiotizmusán.
Szóval, ennek következményei vannak. És nem olyan egyszerű a megoldás, hogy: „nem baj, majd ültetek mást!” Nem olyan egyszerű, hogy pl. ha kivesznek az almafák, majd ültetek narancsot. Vagy a bodza helyett olívafát. Bár pár mediterrán növény meghonosodott az elmúlt évtizedekben a klímaváltozás miatt. Ma már termést hoz s beérik a füge és nem csak a tihanyi mikroklímán találkozhatunk levendulával – ez 30-40 éve is elképzelhetetlen volt). De alapvető mediterrán növénytársulások nem jöttek, ennek oka pedig a talaj. A talaj borzasztóan érzékeny rendszer, és a légkörhöz képest elképesztően lassan változik. Míg a légkör átvariálásához nem kellett nekünk ötszáz év sem, addig a talaj majd néhány tíz- vagy százezer év alatt alkalmazkodik ehhez. Na ez a valódi gond, földrajzi értelemben.
Így tehát jönnek vagy a talajátalakító vagy a talajmentes technológiák. Előbbi káros (pl.: talajok elsavanyítása), mivel mesterségesen tovább rontjuk a helyzetet, a második pedig borzasztóan drága. Ha meg nem választunk, egyszerű a képlet: nem lesz mit enni. Tehát csak technológiaigényes megoldás maradt, kivéve, ha elfelejtjük a kapitalizmus egyik alapkövét: a növekedési kényszert, ami a ciklikus túltermelést és a növekedési válságokat okozza. Csak ugye itt meg az a baj, hogy az ember gyarló, s az „elért szintből” nem enged, akármilyen alacsonyan van is. És ezzel a kör bezárult.
Így tehát, kedves olvasóm, megnyugtatlak: nem, nem lesz megfizethető árú (é: olcsó) élelmiszer, mert egyszerűen nem adottak a természeti körülmények és nincs elég elérhető technológia, ami ezt kompenzálná. És ezen egy néphülyítő rezsicsökkentésnek álcázott rablás sem segít…
címkép: Vízhordás ültetvényre – a növények utolsó esélye
