Sajnos ritkán tudok beszélgetni apósommal. Jóval ritkábban, mint mindkettőnk szeretné. Általában természettudományokról, egzakt törvényekről, néha másról. De néha más volt soron. Szóba került a lokálpatriotizmus, mely érdekes jelenség, mivel sok helyütt nincs jelen.
Azon kezdtünk gondolkodni, vajon mi mozgatja a jelenséget. Arra jutottunk – bizonyíték nélkül (ha valaki tud hozzáadni valamit, szóljon!) – hogy a jelenség alighanem az európai kultúrkör sajátja leginkább. Mindamellett, hogy egyes elemei megjelennek más kultúrákban is – ld. helyi sportcsapatok szurkolói – komplexen valószínűleg európai felvilágosodást követő találmányként kell erre gondolnunk.
Mit is jelent a lokálpatriotizmus, ha egyáltalán van, az alighanem személyenként és településenként is különbözik. Nincsen is ezzel baj, hiszen a települések eltérő történelemmel, helyi kultúrával és szokásokkal vérteződnek fel – ettől és pont ettől önazonosak. És ez így szép.
Kevésbé szép, ha ezt megpróbáljuk többé vagy kevésbé tudatosan átírni. Rendszerek jönnek és rendszerek mennek, ugyanúgy, ahogy kiszolgálóik (bár tapasztalatom szerint meglepően sokan képesek sokfelé nyelvet növeszteni…). A végképp ciki pedig az, ha az önazonosság átírása még csak nem is tudatos választás eredménye, csak elhagyjuk, mint egy esernyőt. Ha tenni akarsz érte – az az otthonod.
Mit teszel normális esetben az otthonoddal? Szereted, vigyázod, ápolod értékeit. Nem szemetelsz, nem rongálsz, cserébe részt veszel a település életében, ápolod a hagyományokat és a lépcsőház előtti kertet vagy saját ötletekkel fejleszted azt. Felszeded a szemetet és mosolyogsz, ha gyerekzsivajt hallasz az ablakod alatt.
Szeretem városomat, párszor már leírtam. Büszke dunaújvárosi vagyok – ez a városom szeretete. Dunaújváros – mint mindenki megtanulta régen – „szocialista iparváros”. Mintaváros. Vegyes város, voltaképp egy társadalmi kísérlet Kis-Ausztráliája. Alapítva Dunapentele helyén: 1950.05.02., várossá nyilvánítva 1951.04.29. Sztálinvárossá vált 1951.11.07-én, végül kis megszakítással Dunaújváros lett.
Ebben a csodás zöld városban, mely amúgy a 73. évébe lép, ma nincs május elseje. Nincs vigasság. Disszonáns. Ugyanúgy, mint a várossá nyilvánítást születésnapként istennel meggratulálni. Nem az a születésnap, és istennek, ha lenne, sem lenne köze hozzá.
Húsz éve hallgatom a helyiektől: kéne egy jó felvonulás, milyen jó is lenne, csak úgy a régiek s a gyerekkor emlékére. valahogy mindig elmarad. A fene egye meg, milyen jólesne egy sör virslivel! Semmi politikai felhang, mert azt nem sírja vissza már a légy sem, de ami a helyi tudat része maradt, azt nem kéne ujjeltartva-szenteskedve kidobni. Ez ugyanolyan természetes, mint egy polgárvárosban a karácsony. Ami ott egyébként teljes naturalizmussal Szt. István Nap, azt itt nem szégyellni az Új Kenyér vagy a már nem létező Alkotmány napjának nevezni. Csak nem kéne félni tőle. És semmiképp sem istenezve boldog születésnapozni egy alapvetően vallástalan városban, divatkereszténységből. Félreértés ne essék, nincs bajom az aktuális kordivattal, de mindent a maga helyén kellene kezelni.
A Repülő Spagettiszörny létezését sem cáfolta még nekem soha senki, de ettől még nem fogok a Városháza előtt tésztaszűrővel a fejemen járkálni Pasztafári tiszteletére. Igaz, az itt művies és hiteltelen vallásossággal ellentétben nem is kényszerít rá senki…
Bizarr, hogy a Földön az emberek által beszélt 3000 nyelvre 5000 vallás jut – de biztosan a Tiéd a legszebb nyelvés az egyetlen igazi vallás.
Így viszont alighanem szükség lehet egy helyi vallásra, hogy méltóképp meg lehessen ülni a városi örökséghez tartozó ünnepeket. A dunaújvárosi sör-virsli egyház szent napja lehetne a május 1. A vallást eredetileg alapító – a már jogosan kevéssé népszerű – Szt. Álin kreálta, aki Szent Indusztria ősanya oldalági leszármazottja. Indusztria gyermeke, a kis Hankook hozott nagy boldogságot a város életébe. Indusztria földi megnyilvánulását, a Martinász-szobrot minden szent ünnepen autógumiba font papírvirágokkal komlót morzsolgatva kell köszönteni. Végül is, ez sem nagyobb hülyeség.
Persze másik lehetőség is van, ez sokkal értelmesebb, ígérem. Hallottam amúgy egy jó spanyol gyakorlatról, ami véleményem szerint meghonosítható lenne. Mivel nem tudok spanyolul, ezért sajnos csak szóbeli forrásaimra támaszkodhatok ebben, de a gondolat akkor is érdekes, ha a gyakorlat nem ez. Minden településnek van évi két napja, amikor az önkormányzat helyi munkaszüneti napot hirdethet – a lokális igényeknek megfelelően bármikor. Ilyenkor a polgárok egybegyűlhetnek, a helyi szokásoknak hódolhatnak… Képzeljük el a Vasasnapot vagy a Parázs Varázst utáni hétfővel vagy előtti péntekkel megkoronázva – jó lenne, ugye? Együtt…
OLVASS MÉG!
https://hu.wikipedia.org/wiki/Rep%C3%BCl%C5%91_Spagettisz%C3%B6rny
