Újévi indítós
Unokatesóm ma reggel felvetett egy nagyon érdekes kérdést, amit úgy gondolom, érdemes körbejárni egy kicsit, hogy miért van a kutatás, ha nem egy konkrét kutat ás. Az alapkérdés, amiben felmerült, hogy az M5 Multiverzum adását figyelve bátyómnak kiderült, hogy magyar kutatók is vizsgálják a marsi jeget. Kérdés: mi a bánatos fenéért? Mégis miért megy a befizetett adó ilyen faxságra? Mikor származik ebből az én hazának bármiféle haszna?
A válasz nem egyszerű, de nem is bonyolult. Gyakorlati szemmel, összefüggéseitől megfosztva, és rövid távon gondolkodva nyilván semmi értelme az űrkutatásnak. Kicsit kitárva az ajtót ugyanakkor…
Alapvetően az embert a megismerés hajtotta előre mindig. Sok kutatásnak nem akkor volt érzékelhető eredménye, amikor csinálták, hanem évekkel, akár évtizedekkel később. Az, hogy az amúgy nem rossz magyar űrkutatásnak most milyen haszna van ebből konkrétan, azt nem tudom, de nyilván van, ha más nem, a legjobb elérhető technológiák alkalmazásának tudása. Pl. inspirálhat egyes saját kutatásokat, ilyesmi.
Mondok egy saját példát. Tavaly (de jó ezt kimondani végre 2025-ről… ) állami vizsgálatot kaptam az akkor általam vezetett önkormányzati cégre. Nem találtak semmi gondot, sőt, örültünk az előremutató eszmecserének. Gondolkodóba estünk ugyanakkor egy olyan területfejlesztési-településfejlesztési probléma kapcsán, amit eddig azért nem kutatott senki, mert senkinek nem volt elég adata és ezért nem tudott modellt alkotni. Tehát ebből a beszélgetésből lett egy problémafelvetés és egy új kutatási terület. Nyilván, személyes űrkutatási példát tőlem senki ne várjon…
De az analógia ugyanaz.
Valahogy így van ez az alapkutatásokkal (pl. nyelvtörténet vagy általában a bölcseleti tudományok), mert egy alapkutatás bármikor átcsaphat alkalmazott kutatásba. Valahogy hasonlóképp van egyes alkalmazott kutatások alkalmazhatóságánál is – ld. pl. az űrkutatásnál is.
Vannak ugyanakkor problémák, amelyekkel csak bizonyos nagyon fejlett kutatások léte miatt foglalkoznak (tudnak vele foglalkozni), s ennek általában valamilyen kézzelfogható eredményei szoktak lenni. Az űkrutatás és – meglepő módon – a hadiipari kutatás ilyen. Ennek eredménye mondjuk a teflon, a cipzár, stb. A Higgs-bozon létének bizonyítása fél évszázadig tartott, ma meg a kortárs fizika egyik alapja. Higgs-et a fél évszázad alatt sokan gondolták bolondnak…
Amúgy a legjobb dolgok, ötletek kívülről szoktak jönni. Úgy értem, nem az adott szakterület művelőitől, hanem más szakágak „belekontárkodásából”, mivel egy új szem sokat segíthet a kutatói rutinból való kizökkenésben. Számos ilyen magyar találmányt is tudok, ahol egyes tudományagak „ütközése” hozott ki csuda dolgokat. Én például azért szeretek teljesen különböző dolgokat tanulni, mert érdeklődő emberként friss szemem van hozzá.
Ha meg a mi a bánatra megy el az adóm kérdésre kell felelni, azt érdemes figyelembe venni, hogy ezek a pénzek eltörpülnek a tengernyi NER-mani közt. Bár tudományra s oktatásra költenének annyit, mintsem stadionokra!
Sok esetben egyébként a kutatás sem az adóból megy. Magyarország egyébként nagyon keveset költ a kvaterner szektorra (1-1,5%). Sokszor a kutatásokat a piacról finanszírozzák, az állam feladata inkább az alapkutatások finanszírozása, mert azt a piac nem szereti finanszírozni, lévén nincs belátható megtérülése. Ha az állam többet költene a K+F+I-re, az egyébként gyorsan (mintegy 20-25) év alatt megtérülne – ezt csinálták az ázsiai államok: Kína, Tajvan, Japán, stb. De persze az sem a mezőkovácsházi Gizi néni adójából ment: nem is ott tartanak, mint mi. Az oktatás és a K+F+I hosszú távon a leginkább stimulatív a gazdaságra. Csak persze, ha mi magyarok baxunk rá költeni…
Csak egy személyes példa a végére ismét: én, doktorival, másfél egyetemi státusszal annyit keresek, mint egy gyakorlott középiskolai tanár. Ennyit a tudomány állami finanszírozásáról, hogy mi megy a magyar polgár adójából.
