A minap igen érdekes helyen jártam, legyen ennek ismertetése az ezévi utolsó poszt. Szóval, pár éve nyílt meg Kübekházán a Rábé (Рабе) felé Szerbiába kilépő határállomás. Gondoltam, a karácsonyi őrületben erre veszem az irányt, nem itt szoktam átlépni. Legyen hát most itt, ha már „határnélkül” nem lehet!
Nem olyan sok falva van az országnak, ahol eddig egyáltalán nem voltam, de ez a csücsök pont ilyen: Gyála felé voltam nemrég, jópár éve Klárafalván is, de itt még sosem. Szegedet elhagyva már az egykori Torontál megye területén jár az ember, no nem sokáig, sok nem maradt magyar kézen belőle: 4-5 falu.
A faluról, Kübekházáról ugyanakkor két dolog vésődött nekem be: az egyik, hogy középiskolában mesélte osztálytársam, hogy a nagyapja oda való. A másik pedig, hogy egy társadalomföldrajz könyv azt írta, hogy a falu házai sajátosan számozottak. Mit is jelent ez? hát azt, hogy a község összes háza egyetlen, utcáról utcára kanyargó számsorra van felfűzve, mely elkezdődik az egyik utcán, végigfut rajta, majd a számozás „visszafordul” s az utca túloldalán vezet tovább, azaz nincs páros-páratlan oldal sem. Sosem láttam ilyet kishazánkban, ellenben például Romániában annál többet. Itt hát az idő, hogy meglássam. Gyermeki örömmel vettem tudomásul, hogy a világ nem változik, s valóban igaz ez a furcsaság. Egy pipa: ez is megvolt, gyerünk a következő élményért.
A térképen korábban azonosítottam, hogy a határállomás majdnem pont egy hármashatár ponton helyezkedik el. Mi is ez? Az a pont a térben, ahol három ország összeér. Azért ez nem gyakori, ahogy gyorsan megpróbáltam összeadni, Európában is mindössze alig ötven ilyen pont van, függően attól, hogy meddig terjesztjük Európa határait, vagy mit tekintünk egy vitatott terület esetében hármashatár-pontnak. Ez ugye Magyarország esetében is már kérdés, mert a szerb és a horvát állam találkozási pontja a Hóduna körzetben finoman szólva vitatott, azaz nem tudható, hogy milyen hosszú a magyar-horvát és a magyar-szerb határszakasz. Egyébként az is beszédes, hogy az európai hármashatár-pontok fele a káeurópai egymást utáló régióban van…
Szóval itt, balról Románia, jobbról Magyarország, Szerbia pedig egy kis szívószálon tartja a legészakkeletibb pontját. Itt van Románia legnyugatabbi pontja is, Óbéba (Beba Veche) község területén. Régi gabonatermő terület, az óbébai részen, nem messze a határtól egy török kori híd is van, mely a búzahíd nevet viseli. A pont jelenleg magyar oldal felől van nyitva, román felől nincs – ezt nem is értem, így schengeni tagállamokként, mindegy, tán kiépítik egyszer. A határoszlop igen impozáns, de sajnos még nincs egy háromszögletű zsúrasztal a helyén, mint az osztrák-szlovák-magyar ponton. De majdcsak eljön ez is, csak-csak elmúlnak végre ezek az akadályok, s lesz végre Európai Föderáció.
Erre láthatóan igen nagy szükség volna Rábétól délre. A közeli nagyváros, Szeged miatt a magyar oldal fejlett és rendezett. Az, hogy a szerb oldalról nézve északkelet-Bánáti (ex-Torontál ugyi) települések mennyire a világ vége voltak a határnyitásig, az nagyon is kiabál. rissz-rossz utak, majdnem szellemfalvak (ld.: Egyházaskér/Врбица) szörnyű állapotokat mutatnak, 20 percre a nagyvárostól. Mondjuk nem csoda.
A hármashatár mentén egy évszázadon át tartó kölcsönös bizalmatlanság és mexikói felállás uralkodott. A legelképesztőbb a Szeged-Nagykikinda-Nagybecskerek ex-vasútvonal helyzete (igen, megint a vonatőrületem, bocs… 😉 ), ahol a vonal azért használhatatlan, mert konkrétan a szerb-román határon fut(ott) egy darabon Győrmajor és Mokrin (Мокрин) között.
Most két ország már végre egyesült itt az EU keblén, megszűntek az utolsó korlátozások is. Szerbia még ácsorog, fél lábbal az oroszok kultúrbűvöletében, fél lábbal az európai fejlettség vágyában billegve. Földrajzilag ez utóbbi indokolt, de nehéz a rossz beidegződések levetkőzése. Valahol az lehetne a megoldás, ha a közép-európai népek egységsugarú polgárai megtanulnának mosolyogni picit egymásra. Netán még pár szót is egymás nyelvén.
Akkor nem hinnék azt egyesek, hogy a Kárpátok vonalától keletre nem is érdemes semmit sem megnézni, s visszafordulnak az „ezeréves határról”. Be kéne látni, ez sehová nem vezet… Boldogabb új évet, határnélkül, Európa!
