Minden földrajzi helynek egyedi sajátosságai vannak. Ezek a matematikai elhelyezkedésből, a természetföldrajzi adottságokból és az adott hely földrajzi megközelíthetőségéből erednek. Ha csak a természetföldrajzi adottságokra koncentrálunk, abból megkaphatjuk az adott helyen életképes növény- és állatvilág listáját. Ebből meg azt, hogy az adott területen milyen mezőgazdasági terményekkel és termékekkel foglalkozhatunk. A modern technika persze kitágította a szűkös természeti tényezőket, némi termésbiztonságot adva az emberiségnek – ilyenek a melegházak, istállók vagy a mesterséges élőhelyek.
A technikai fejlődés ugyanakkor korlátos. Pont, mint a nemzetgazdaságok teljesítőképessége. Az, hogy egy zárt rendszerben korlátlan növekedésről lehessen beszélni – légyen szó az élelmiszertermelésről vagy a multinacionális cégek profitjáról – őszintén: megmerevedett baromság.
Ha egy új tényező lép életbe az egyenletben, akár külső, akár belső okból, akkor az, az addig ismert paradigmákat is megváltoztathatja. Lásd Covid. Vagy az orosz agresszió Ukrajna ellen.
Legyünk őszinték. Mi, emberek, igencsak elkényelmesedtünk, ezekre a változásokra rosszul reagálunk. A viszonylagos jólét, az elmúlt időszakban fajlagosan igen olcsó élelmiszerek, a könnyen elérhető szolgáltatások – mind-mind az eltunyulásunkhoz vezettek. Ez pedig most az élelmiszerek, a nyersanyagok és a szolgáltatások hihetetlen mértékű áremelkedéséhez.
Mire gondolok? Nem kívánva megbántani senkit…
Sokan kertes házba költöztek az elmúlt 3-4 évtizedben, mert megtehették. Itt a legfőbb termék a fű lett (vö. Poldi bácsi „szép zöld gyep” című mutatványa), a legelterjedtebb faféle a tuja (csak a szomszéd be ne lásson!), hiszen a nagyüzemi mezőgazdaság szívesen hozta közel hozzánk a termékeit. És még füvet nyírni is utál mindenki!
A legtömegesebben tartott háziállat a „fejlett országokban” a kutya és a macska, nem csak városban, már falun is – s annak ellenére, hogy bár elméletben ehetőek, de Mircit vagy Blökit (főleg Fifikét) persze nyilván nem esszük meg. Milyen unalmas lehet ma állatorvosnak lenni! Izgalmas már csak akkor lehet, ha az orvosi rendelőbe egy vadászgörény vagy egy óriáskígyó érkezik…
Egy barátom, kinek amúgy ma van a neve napja, kiszámolta, hogy a magyar kertészeti szektor több mint százezer embert tudna még foglalkoztatni, ha azon a szinten lenne, mint a nyolcvanas években. Csak ma már egyrészt senki sem szeretne fizikai munkát végezni, másrészt a gépesítés, mely előbbinek egyben oka és okozata is, ezt részben feleslegessé teszi. Ma Magyarországon mintegy 200.000 hektár zártkerti terület van, melynek jó része vagy felhagyott, vagy csak nevében maradt zártkert, mivel összeszántották. A fenti területen többszázezer, tán millió családnak van vagy inkább csak volt kisebb-nagyobb kertje. Sokan nem művelik, sőt, néha azt sem tudják, hogy van nekik ilyen. Pedig ezek a területek az élelmiszertermelés fontos bástyái lehetnének. Csak akarat meg idő kellene hozzá, és lenne hagyma, retek, alma az asztalon, netán még tojás vagy hús is: saját – tudod, olyan, amiben tudod, mit eszel.
Persze ehhez tudomásul kell venni sok mindent – a változó környezetet, az egyre érzékenyebben reagáló környezetet – a változásokhoz pedig alkalmazkodni szükséges, méghozzá tanulással. Agyonüthetsz egy nagy hőscincért azért, mert nem ismered (a mozdulat természetvédelmi károkozási értéke ötvenezer forint), és örülhetsz a szépen cserregő, ámde az élővilág más egyedeire nézve roppant káros szarkáknak. A jó hír tehát, hogy mindez tanulható. Megtanulhatsz gazdálkodni, szeretheted a földet és a Földet, tarthatsz haszonállatot vagy vihetsz kiskertet, mindenkinek magán múlik, ezt választja-e vagy a brazil/mexikói sorozatot és az árakon való párhuzamos sápítozást. És amúgy akkor barátod lesz a hőscincér is. Nyilván, nem csak ezen szélsőséges esetek vannak, de egy ezer-kétezer négyzetméteres kertben a család számára alapvető zöldséget, gyümölcsöt képesek lehetünk megtermelni. Nem kell mindenáron a piacra termelni. Ez így fenntartható.
Persze ez nem kőbevésett igazság, nem objektív nézőpont és nem is recept. Csak egy módja, hogy hogyan lehetsz önállóbb úgy, hogy közben még talán a Földet is véded. Persze lehet jobban/többet is dolgozni a munkában, az is egy jó út.
Idén lesz hetedik éve, hogy gazdálkodok. Diplomás paraszt lettem, véglegesen. Kertem mára átalakult, a kiskerti gazdálkodásba lassan ástam bele magam. Még közel sem vagyok ott tudásban, ahol lenni szeretnék, de persze közel sem lehetek annyit a kertemben, mint amennyit vágyok. Hiszen a blogot is írni kell. 😉
