/a Monty Python után szabadon/
Szeretett kis Dunaújvárosunkban két igen rossz példát is tudok említeni a kereskedelemben a szakszerűtlen telephelyválasztásra, ami komoly bevételkieséseket hoz az üzemeltető cégeknek, anélkül, hogy tudnának róla.
A sztori azért érdekes és aktuális, mert mindkét telepítés kapcsán voltak a cégekkel közölt megállapítások, melyekre – természetesen – nem érkeztek válaszok. Hogy ez a tőke hatalmi gőgje vagy csak az alkalmatlan és/vagy alulfizetett dolgozóik inkompetenciája, azt eldöntheti ki-ki saját magának.
Tanmese numeró egy. Neveket nem említve, legyen a bolt neve „A”. Az Eszperantó utcai üzlet kivitelezése egy eredetileg sportcélokra nem használt terület beépítésével indult. Tudvalevő, hogy maga a helyszín forgalmas ugyan, de a mellette lévő úthálózat feleslegesen bonyolult, és több irányból problémásan közelíthető meg. Indokolt maga a bolt léte és elhelyezkedése is.
Mi akkor a gond? Az, hogy mivel a lakónegyedek felől problémás az idejutás, így nyilván marad a főúti forgalomra való alapozás. Igen ám, de aki ismeri a Duna új városát, az tudja, hogy az élet ritmikus mederben folyik a lakosok nagy része számára. 6-14-22 a menetrend, mármint órában: a műszakválások ideje, azok előtt fél órával előtte s utána. Egyébként a gyárak felé csak a jóval kisebb hivatalnoki forgalom megy a maga 7-15 vagy 8-16-os időmenetrendjében. Ehhez viszont nem igazodik a nyitva tartási idő, még véletlenül sem.
Covid előttem, covid utánam, sehogy sem bírják kitalálni, hogy milyen időtartam az ideillő. Mivel meguntam, hogy nem hallgatnak rám, így ingyen elmondom (hátha valakinek van kapcsolata és ráhatása erre): reggeli ötös nyitást követően este tizenegyig kellene nyitva tartani. Napközben akár be is lehetne zárni sziesztára. Ha a különböző gyárak műszakjainak dolgozói akár befelé menet találnának egy kis elemózsiát a munkába vagy hazafelé bevásárolnának ezt-azt, alighanem nagyobb lenne a forgalom…
Tanmese numeró kettő. Neveket nem említve, a bolt neve legyen itt „B”. Frissebb és hülyébb sztori. Szimpatikus mérnökcég keresett meg hivatalból, mivel a szóban forgó cég megbízta őket a hálózatuk bővítésével. El is kezdtük feltárni a lehetséges jó telephelyeket, amikor a cég közölte, hogy Nemzeti Vállalkozó lehajolt az ő építési projektjükért is, úgyhogy el kell, hogy vessük az eddigieket.
Sajnálattal vettem tudomásul e kapcsolat ilyen végződését, de nem voltam nagyon meglepődve az orbánisztáni „állami vállalkozó” módszerein. Nos, jelentem, nemrég megépült a nevezetes áruház. Egy ideje figyelem, látok-e autót a parkolójában. Eddig nem sikerült ugyanis… A remek állami magánvállalkozó ugyanis olyan telephelyet választott a cégnek, ami egy forgalmas és balesetveszélyes kereszteződésben van. Látható és marketingszempontból jó lehetne, de az a kereszteződést mindenki csak elhagyni szeretné, megállni ott aligha. Ráadásul a négy irányból csak egyfelől, ott is csak az egyik irányból közelíthető meg normálisan a bolt. Non plusz ultra, hogy a részbeni termék-konkurensének a hátsó kerítésére sikerült tájolni az épületet. Aztán csodálkozik majd a cég: miért nem megy?
A lokális ismeretek hiánya és a földrajzi tájékozatlanság öl, butít és nyomorba dönt. Anno a földrajz tanszéken a tanszékvezető mondása volt: „ A sikeres tájékozódáshoz három dolog kell: térkép, iránytű és helyi lakos…”
