Amikor az ország egyik. adott szakterületen legnagyobb cége, a városodba jön: örülsz. Nagyon örülsz. Még jobban örülsz, mikor rendezvényt szeretne tartani.
Minden klappol, idő még rengeteg, mindent le is lehet beszélni – helyszín, program, catering, ami csak kell. Beszélsz a sajtóval, nyitottak, érdekesnek tűnik számukra is a szakmai bemutató. Jóelőre időben elrángatod a magyarországi legfőbb vezetőt a sajtóhoz, adjon már egy interjút! Felvétel forog, cikkre nagyeskü letéve, egy héttel a rendezvény előtt megjelenés, jelentkezési lappal, szépen, ahogy lennie kell.
Nyitod az érintett lapszámot, cikk sehol… Elönt az ideg és a méreg. Hívod, akit lehet, de már persze mindegy, mert nincs a rendezvényig lapszám… Kapitány válasza: hétvégén csinál valamit és visszahív. Persze, hogy nem hív…
Értem, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Van pardon, jár is mindenkinek. De egy komolyabb hibára nem is reagálni egy kifizetett megrendelés kapcsán: minimum kétséges, főleg, ha a helyzet nem vagy csak kis részben orvosolható.
A gond a helyzettel van. A helyi gazdaságfejlesztés mindig a helyi politika mumusa, „szükséges rossza” – foglalkozni kell vele, de nem hoz azonnali (egy-két cikluson belüli) hasznot, ráadásul folyamatosan pénzbe kerül. A trükk az, hogy egy sikeres település sosem hirtelen, csodavárásra válaszul vagy varázsütésre lesz sikeres. Hosszú kitartó munka kell egy adott vízió eléréséhez. A vízió pedig egy kapitalista társadalomban nem lehet más: versenyképes helyi gazdaságban élő boldog helyi társadalom. De ez nem egy politikai ciklus, és nem megy források nélkül. Illetve megy, de csak takaréklángon, amiből átütő siker sosem lesz. Nem lesz megjavítva a szétrohadó híd a látványberuházás mellett, mert nem látszik. „Nem hoz szavazatot” – hangzik a félhivatalos válasz. Fájdalmasan érthető, csak ebből távlati siker aligha lesz.
Ennek kapcsán viszont – egyes településeket leszámítva (tudok jó példákat, nem egyet) – el kell gondolkodni, hogy ha a helyi „krumplihámozós újságban” sem lehet megbízhatóan megjeleníteni gazdasági híreket, akkor mégis merre van a tovább?
A gond a fentiek alapján is láthatóan nem is magával az egy egyedi rendezvénnyel kapcsolatos problémával van: a helyzet egy jelenség. Jelenség, hogy a helyi sajtó – mindegy, milyen oldalú – megrendelésre dolgozik. A politika viszont rátelepszik erre (amúgy jogosan), mert ez ad nyilvánosságot. A gond ott van, ha a finanszírozás nem piaci alapú – pedig erre a magyar nyilvánosságban egyre kevesebb példa van. Ekkor ugyanis az újságírónak más lesz a fontos, nem a hiteles tájékoztatás, vagy a politika bármely oldalától független hírek megjelenítése. Ha ez azzal a nemtörődömséggel párosul, hogy a fizetett gazdasági hírek sem jutnak be az eléréseket produkáló közé, akkor a baj nagyobb, mint gondolhatnánk. Ekkor ugyanis a helyi sajtót már öngerjesztő folyamatként örvényként húzza (húzta) le a könnyű közpénz mámora.
De mi legyen, ha a helyi gazdaságfejlesztés nem üti át a sajtó ingerküszöbét? Vagy csak jobb esetben „kis színesként” tekint rá? Akkor bizony nincs más látható és járható út: a helyi gazdaságnak saját sajtótermék kell. Mert a vállalkozót nem érdeklik a padok s a kukák és Mici nénit nem érdeklik a helyi gazdasági értékláncok fejlesztése vagy az adózás. Akkor össze tudnak kapcsolódni a vállalkozások, mert legalább látják egymást, ami a legnagyobb gond mindig. Nem lehet helyben tartani forrásokat, ha a vállalkozások nem találkoznak egymással, s nem tudják, hogy a fal szomszédos oldalán ki van. Lehet, hogy életük üzlete mellett mennek el a vállalkozói közösségek hiányában, az információ hiányában. Ezt pedig nem volna szabad hagyni. Ennyire egyszerű.
Borítókép forrása: https://delhir.info, 2017.07.14.
