Közeledve a parlamenti választásokhoz, nemrégiben felvetette egy képviselőjelölt, hogy Bács-Kiskun megyét fel kellene osztani két részre, mivel a fejlesztési források nem jutnak el a megye távolabbi területeire – legyen hát „újra” „önálló” Bács megye, s legyen Baja megyei jogú városként (újra) megyeszékhely. Hangzatos terv, de érdemes mögé nézni, mi is ezzel az egésszel a baj.
Nézzük először a logikusnak ható érveket: ez a megye a legnagyobb, mintegy négyszer akkora, mint a legkisebb, ami nagyon nagy terület, melyen ritkás településhálózat található (az egy másik történet, hogy miért alakult így). Nagyok a távolságok, s az érintett terület valóban kiesik a fejlődés sodorvonalából, hiszen a másodrendű közlekedési hálózatnak fontos csomópontja Baja, de az elsőrendű hálózat (5-ös korridor) a megyében elkerüli a térséget (más kérdés, hogy átlépve a megyehatárt egyből ott a másik korridor, a 6-os). Így viszont nyilván úgy érezhető, hogy a „központ” „lenyeli a fejlesztési forrásokat”, míg voltaképp arról van szó, hogy ekkora területre a megyeszékhely Kecskemét nem tudja kiterjeszteni a vonzását. Akár logikusnak is tűnhet.
A problémákat kezdjük a névvel… Az eredeti Bács megye egyetlen négyzetmétere sem tartozik ma Magyarországhoz. Ugyan tájrendszertanilag a „Felső-Bácska”illető része esik hozzánk, de ha pontosak akarunk lenni, akkor csak Bodrog megyéről kéne beszélni, ami az egykori Bács-Bodrog megye része volt. (címkép: Kogutowitz Manó térképének részlete a Mátyás halála kori megyebeosztással – a 31-es Bács megye)
Az új megye képzésével kapcsolatban kiemelhető az az aranyszabály, hogy egy magasabb „sarzsitól” nem lesz valaki jobb vagy okosabb. Így van ez a települések esetében is. Attól, hogy valamit külön egységbe szervezünk, nem lesz jobb, vagy más. Erre nemzetközi szinten remek példa Dél-Szudán, mely valóban elnyomott terület volt korábbi országában, de Szudánból kiválva szinte azonnal összeomlott önálló országként. Ugyanígy vannak rendkívül sikeres települések a keleti országrészben is, és hihetetlenül fejletlenek a nyugatiban. Tehát nem feltétlenül ezen múlik a siker.
Nem tudom, az ötletgazda tisztában van-e például azzal, hogy ha valamit megyei jogú várossá nevezünk ki, akkor az a település de facto nem lesz része a megyének (ezért van a megyei jogú városoknak pl. önálló közgyűlése és nem képviselő-testülete), így a létrejövő megye szervezete elszakad a városétól.
Az Európai Uniós források jobb megszerezhetőségének kérdése kemény dió. Ugyanis itt jön elő a teljes tévedés mibenléte. Az EU a tagállamok közigazgatásának különböző mivolta miatt, a területi egységek összevethetősége végett egy egységes ötszintű területi-statisztikai rendszert használ (érdeklődőknek: NUTS-rendszer): nagyrégió (vagy ország) > régió > megye > járás (vagy kistérség) > település. A rendszer lényege, hogy nagyjából ugyanakkora statisztikai egységhez rendeljék a forrásokat, így igazságos forráselosztás jöjjön létre. A megyei szint ugyanakkor semmilyen szerepet nem játszik, mivel a források (Strukturális Alapok) jelentős része a régiós és a járási szinthez van rendelve. Ez azért furcsa, mivel Magyarországon az első Orbán-éra – nagyon helyesen – a régióban gondolkodott, és a régiós intézményhálózatot erősítette meg. Mára ugyanakkor a területfejlesztési kérdéseket (nyilván a több éhes mameluk miatt) degradálták csak megyei szintre. Azaz, a megyei szint voltaképpen semmilyen delegált EU-forrással nem rendelkezik, a területpolitika pillanatnyi zavarának tűnik a megyei rendszer megerősödése, mivel a megyék ma is súlytalanok. Ráadásul, egy új területi egység valójában nem érinti az alulfejlett települések kedvezményezettségét.
És ez a probléma következő állomása. A máig létező, I. István által létrehozott közigazgatási rendszer mára teljesen alkalmatlan egy modern igazgatási rendszer számára. Ugyanakkor a megyék többszöri sikertelen felszámolási kísérlete arra utal, hogy a rendszer hihetetlenül erősen megcsontosodott a magyar köztudatban, annak ellenére, hogy semmilyen szerepe nincsen. Ma egy megyei önkormányzat (melyet ugye a nem megyei jogú városokban élők választanak) nem rendelkezik több forrással, mint egy közepes község. Ennek oka, hogy mára teljesen elvesztette intézményfenntartói szerepét, ld. pl. kórházak államosítása; viszont abban, amire ezt a közigazgatási szintet elvileg az 1990-es önkormányzati törvény szánta (települések közötti koordináció), arra meg alkalmatlan, mivel erő és forrás híján csak béna kacsa.
A járások megerősítése, mely meglepő módon az utóbbi nomenklatúra egyik ellentmondásosan támogatható lépése sokkal közelebb vihet a megyék létrehozásánál egy értelmes modern közigazgatás kialakításához. Ez ugyanis Átlag Béla számára közelebbi megoldásokat jelent a megyeinél. A gond ott van, hogy a járások megerősítése politikai alapon történt, míg a megyéket pedig szintén átvették a mamelukhordák. Ily módon viszont kérdéses, hogy akkor újabb mamelukoknak akarunk széket juttatni az új megyében, vagy erre valóban szükség van…
Nem világos az sem, hogy a helyi „szeparatista törekvések” hány járást érintenének, vagy egyáltalán a jelenlegi járásokban gondolkodnak-e. A bajai, a bácsalmási és a jánoshalmai járás tartozna ide, amit a köznyelv Bácskának tart? Akkor megint csak egy pici megyét hozunk létre, csak azért, hogy legyen?
És még egy probléma. A megyék nem a vonzáskörzet és nem a jelenlegi térszerkezet mentén szerveződnek. Ha így lenne, akkor volna valós érv ezek megtartására. Írok egy példát e megyével kapcsolatban, s érthető lesz. Ha Baja és Bács megye önálló lesz, és ezzel precedens teremtünk, akkor kérdés, miért ne tartozzék mondjuk Solt és a tőle Északra eső területek (hét település) a Dunaújvárosi járáshoz, így Fejér megyéhez, amikre a széktelepüléseik semmilyen hatást nem gyakorolnak? Viszonosságban, a jelenleg Pest megyei Nagykőrös miért ne tartozzon a leendő Kiskun megyéhez, hisz oda húz? Mert ha létrejön egy valódi vonzási viszonyok alapján szerveződő megyerendszer, akkor persze, hajrá s jöjjön, aminek jönnie kell…
Nem titkolom, a szakmai véleményem az, hogy a megyéket egyszerűen fel kell számolni. Sem gazdasági, sem politikai, sem más szerepük nincs. A megszokás viszi előre ezt az ósdi rendszert. Értem én, hogy olyanokat is le kell ültetni, akik egy ilyen helyen kevés kárt tudnak okozni, de ezt egyértelmű pazarlásnak tartom. Jó néhány évtizede, a ’30-as években, Prinz Gyula geográfus javasolta az új országterületen egy városmegye-rendszer kialakítását a valós vonzáskörzetek határai mentén. Értelmesebb lett volna megcsinálni. Ha jön egy új rendszerváltás és nem egy beidegződésekhez ragaszkodó történelemtanár lesz a miniszterelnök, talán érdemes lehet megpróbálni egy működő közigazgatást megszervezni.
Bibó István végre büszke lehetne ránk.
