Tegnap tárgyalni volt nálunk az egyik leendő partnerszervezet képviselője. Tartalmas, bár szakmailag kissé csapongó beszélgetést folytattunk, látszott: van értelme beszélni. A kissé csapongás része volt az is, hogy a tárgyaló fél kibökte, hogy olyan instrukciót kapott a felettesétől, miszerint három dolgot nem hozhat szóba a tárgyaláson: a szexet, a vallást és a politikát…
Az első kettőt még meg is értem, mert egyrészt kinek mi köze hozzá, másrészt meg aki nem hisz mondjuk a Repülő Spagettiszörny, az egy igaz isten létezésében, és nem ismeri el a Repülő Spagettiszörny Evangéliumban foglalt papi szabad szerelmet,az eleve elkárhozik a szememben. Na jó, nem…
De a politika…
Nem beszélni politikáról egy területfejlesztési tárgyaláson annyit tesz, hogy hosszú-hosszú kínos hallgatásoknak tesszük ki magunkat. Elmondom, miért. A magyarban ugyan nem válik szét a politika fogalma az angolhoz hasonlóan a politics (mindennapi köpködős) és a policy (szakpolitika) fogalmára, ami nagy gond. A másik, hogy mivel a területfejlesztésben szerepet kap a pénz, így ott a politika (igen, itt a köpködős értelmű) kéretlenül is megjelenik. És ez nem is olyan nagy baj.
A fejlesztéspolitika fogalomrendszere két irányból is megközelíthető: a gyengébbet támogatva és a különbségeket mérsékelve próbálom a fejlődést elérni, vagy a gazdaság motorját fűtöm és az majd magával hozza a motoron kívüli alkatrészek mozgását is. Előbbit „karaván-elv”-ként ismerjük, utóbbit „lokomotív-elv”-nek nevezzük. Előbbi talán kissé baloldalibb – szociálisan érzékenyebb, utóbbi talán jobboldalibb – piacpártibb értékrendű megközelítés. Mindkettőben van igazság, s mindkettőnek van árnyoldala is. A gyengék és leszakadók segítésénél félő, hogy a motort némileg lefojtjuk, míg ha csak a mozdonyt fűtjük, az eredményezheti a jármű szétszakadását. A végletes esetek pedig mint mindenhol és mindig bajjal járnak. Értem a vidék fejlesztési igényét, de ha közben megfojtom a központot, akkor mindenki szegény lesz, és nézhetünk ki a gödörből, mint az üregi nyúl.
Miért gond hát, az hogy csak „nem beszélni” a politikáról? Pont azért, mert mint ahogy az élet más területei is, begubózhatunk saját állapotunkba a tévedhetetlenség jegyében, míg egy másoldalú, szemléletében más szakértő rávilágít meztelenségünkre. Száz projektötletből 95-ből nem lesz semmi, az 5 maradék ötletből 4 elvérzik valamilyen általában adminisztrációs kérdésen, és 1 jut el a támogatott projekt szerepére. És még az egyetlen projektből kikelő virág még nem is biztos, hogy virágozni vagy termőre fordulni is akar.
A politika és a mögötte álló elvi rendszerek és a vélemények ütköztetése vezet el – normális országokban – a szakmai konszenzusig. Naivitás lenne arra gondolni, hogy bárki ismeri a bölcsek kövét, főleg, hogy egy területfejlesztési projekt mindig egyedi és egyszeri. lévén nem lehet kétszer ugyanazt megcsinálni. Ennek pedig a sokszempontú megközelítésből fakadóan lesz jó és fenntartható alapja. Mert bár költhetünk pl. százmilliárdokat gyepfűtött focistadionokra vagy lówellness-re, de annak a hasznosulása és fenntarthatósága minimum mindig kérdéses lesz. Egy, a helyi adottságokat figyelembe vevő, több oldalról megvizsgált és megvilágított projekt mindig megkérdőjelezhetetlen. Ezért hát a politika a területfejlesztés megrendelője és egyben eszköze, a szakpolitika pedig a projekt tervezéséhez szükséges, így elválaszthatatlanok.
