Van egy hely, az Amerikai Egyesült Államokban, Nyugat-Virginia államban, ahol teljes rádiócsend van: rádiótelefonok, mikrohullámú sütők, drónok, stb. használata szigorúan tilos, sőt: bűncselekmény. Ennek oka, hogy az állam számára ott egy fontos rádióteleszkóp üzemel immáron több évtizede, az eget kémlelve. E rádióteleszkóp vételének megzavarása tehát tiltott dolog, hiszen az asztronómia és a SETI megfigyeléseit zavarnák.
Majd két hétig Kínában voltam, szinte teljes rádiócsendben. Az amerikai és európai internetoldalak és rendszerek egészen egyszerűen nem működtek. Vagy zavarták őket, vagy letiltották, vagy eleve ki sem épültek ezek a rendszerek, mert már elavultak. Egyetlen telefonapplikáció működött inkább kisebb, mint nagyobb megbízhatósággal. A telefon őrjítően drága.
Nincs e-mail elérésed, nincs mobiltelefonos hálózatod. Tévé már otthon sincs, az nem érdekel. Nem szerkesztesz cikket a blogodra. Két nap, s teljesen megszokod, hogy a helyi alkalmazásokat telepítve vegyél metrójegyet, vagy múzeumbelépőt, vagy regisztrálni bárhová. Jól működik minden, csak másképp.
49 tonnás súlykorlátozás, 726 milliliteres sör, nincs negyedik-tizenharmadik és tizennegyedik emelet: mind-mind a kulturális különbözőségek csodás apró bon-mot-jai. Élvezd hát, ilyet otthon úgysem látsz!
Érzések
Tulajdonképpen lenyugtat. Az itthoni direkt hülyeség nem ér el – mert nincs rá mód – csak a munkádra tudsz koncentrálni. Nem őrjítenek meg hát az itthoni helyihülyék, nem akadékoskodnak a hivatalok és lakóik, a hivatalnokok. Külön öröm, hogy nem érted a helyi politikusok nyelvét – voltaképp minden tökéletesen rendben.
Váltogatod a nyelveket a konferencián, amiket ismersz: sokféle a nép, sok a delegált, ezerféle a kapcsolat és a látásmód, milliónyi a tapasztalat. Jó okos emberek között lenni, érdeklődve felnézni rájuk. Felírod a legjobb mondatokat: „The time is the most important…” Mosoly, snitt.
Este a szállodában jön a rádiócsend megint. Az időeltolódás megvéd az alkalmi megoldandó tényezőktől, otthon még csak délután, mikor már egyedül maradsz a feldolgozandó információkkal, gondolatokkal. Végre ledolgozod a fejben felhalmozott kásahegyeket, mert nyugodt vagy és van is rá időd, nem rohanva, nem gyászidegesen.
Van vacsorád a hotelben, de inkább bemetrózol a városba: ott úgy hívják az eredeti város, a hagyományos. Veszel valamit az utcán, nézed a soktízmilliós város nyüzsgő tömegét: és ez is tényleg egy örökség.
Valahol minden nyugtatólag hat. Még akkor is, ha nemsokára vár az átszállási stressz egy másik városban hazafelé, majd végül otthon vár a napi elmebaj.
Most jó: hétvégén van egy kis időd. Fogod Vonnegutot, séta után kiülsz vele a Nyári Palota kertjének egy viszonylag csendes zugába. Néhol hangosan pukkadozva felröhögsz, amikor a turisták alapzajából kizárva magadat végre egyedül maradsz a kedvenc íróid egyikével. „Mi a szép, ha nem ez?” – kérdi Vonnegut a címben. Elrepül a szombatod, elrepül a könyv is.
Este meghívod az új kollégákat, akik sokat dolgoztak érted. Nem lehetsz elég hálás a szakmaiságukért, az emberségükért.
Még három tárgyalás, és mehetsz haza, vissza az őrült mókuskerékbe. Rég érezted ezt: csak, ha messzi vagy otthonról, mert a gondok is messzinek hatnak. Ne gondolj rá, most dolgozol, de mégis másképp.
Eredmény
A munkahelyeddel szerződéses kapcsolatba kerül az egyik legmodernebb tudományos park, amiről soha álmodni sem mertél. Nem te akartad a kapcsolatot, ők voltak nyitottak Rád. Porszemként nem is jutnál oda, ha ők nem akarnák. De ők akarják, mert valahol a tapasztalataink hiányoznak egymásnak. A látásmód az új, nem a tények. A hálózat megkezdi működését, mert nyugodt vagy, felkészült és tapasztalt.
Amikor landolsz Pesten, a legnagyobb és legattraktívabb cég vezetője már rád is ír: rendben volt a hazaút? Boldogan elmosolyodsz: ő is ugyanolyan. Megvan hát a bizalmi szál, mit elszúrni nem szabad.
Csak valami fogalmatlan el ne csessze…!
