Pár napja összefutottam a kormánypárt egyik képviselőjével, szóba elegyedtünk. Bő két évtizede ismerjük egymást, néha eszmét cserélünk a járdán. Számomra nem annyira meglepő módon szakmai kérdésekben szinte egyet is értettünk, a célokhoz vezető út milyenségében már nem annyira. A beszélgetésben szöget ütött a fejembe egy mondata, ami azóta is kavarog bennem: „Nem látható, hogy ebben a helyzetben inkább jóban kellene lenni a kormánnyal?”
Sokat gondolkoztam ezen, s arra jutottam, hogy igazából mindig mindenkivel normális viszonyban kellene lenni. Ugyanakkor, ha a kormánnyal való viszonyba belegondolok, ezt olyan, mintha egy fojtogató rablógyilkos betanulós szárnysegédje szólítaná fel mesterének áldozatát, hogy ne sikoltozzon már olyan hangosan, mert azt sajnos akkor kénytelenek lesznek zokon venni. Egyebek iránt a fojtogató korábban sem akart beszélgetni, és in medias res a garotte-tal kezdett a szürkületben…
Terület- és településfejlesztő szakgeográfusként az ország számos településén megfordultam már, ügyes-bajos települési gondokat helyretenni. Jelenleg is tucatnyi város ügyein dolgozván a saját kis cégemben, megállapítható, hogy továbbra sincs két egyforma feladat, nagyon nincs – ez a szakma szépsége. Ugyanakkor számomra megfigyelhető volt egy sajátosság: a helyi politika berendezkedése. Jó magyarosan persze általános, hogy négyen ötfelé húznak, de ez önmagában nem is érdekes. Hanem, hogy tapasztalatom szerint (mely empíriát persze nem lehet elvekkel vagy mérésekkel alátámasztani): mindenhol alapvetően két csapat van és az egyik mindig a „helyi hülyék” csapata (copyright: Üvegtigtris). Az viszont, hogy a nem (vagy kevésbé hülye) csapat mit tud elérni egy településen, az nem mindig rajta, saját magán múlik. Hanem a hülyéken is. És, hogy épp ki van hatalmon.
Kit tekinthetünk egy település életében hangadó hülyének településfejlesztési szempontból? Nos, a válasz definiálása nem könnyű, mert igen heterogén csoport lehet. A legegyszerűbb alcsoport a tagadók csoportja – ez a „semmi sem úgy van” mentalitást magukévá tevők, az örök ellenzék, akár belül is.
Van egy olyan heterogén alréteg, akiket egyszerűen a „nem oda valók” csoportjába lehet sorolni. Tapasztalatom szerint nagy százalékban ők a túloldalról jönnek, azaz, a valamilyen oknál fogva számkivetettek. Ez ugyanakkor lehet valós vagy nem valós alapokon nyugvó – pl.: nem mindegy, hogy valaki tényleg tisztességtelen-e.
A képzetlenek és fogalmatlanok csoportja egyszerűnek tűnik, de persze senki sem születik egy adott település vezetésére. A pécsi egyetem egyik karának volt korábban egy kezdeményezése egy „polgármesterképző” tanfolyam indítására. Az ötlet kiváló, csak feltételezné, hogy aki egy hasonló pozícióba szeretne kerülni, az előbb tanulni is szeretne, nem pedig a nép által felkent helyi istenségként akar majd viselkedni. Más részről persze, egy döntés előtt évekkel felfedni a szándékokat Káeurópában nem számít jó jelnek az álmoskönyvek szerint…
A nem elhivatottak (tolvajok) csoportja mindig jelen van, közös jegyük, hogy elveikben napraforgók. Nem feltétlenül tolják előtérbe magukat (azaz pl. nem lesznek képviselők), de létük hihetetlenül káros lehet, mert a jó kezdeményezéseket és embereket is képesek lerántani a mocsárba.
A keszonbetegek hirtelen túl magasra másznak az uborkafán, és elhiszik önmaguk tévedhetetlenségét – ezt leszámítva jóindulatúak, de megvezethetőek, még akár egyszerű hivatalnokok oldaláról is.
A lassúak képtelenek időben döntéseket hozni, mindent át akarnak még egyszer egyeztetni, míg a lehetőségek szépen elmennek mellettük.
Azon a jóval ritkább településtípuson, ahol mindenki (azaz mindkét csapat) hülye, természetesen nem várhatunk fejlődést. Ott nincs más megoldás, mint annyira lemaradni a városversenyben, hogy valamiképp kitermelődjön egy tettre kész értelmes alakulat. Ennek a gátja viszont sokszor a helyi társadalomban és annak milyenségében rejtezik. Nem mindegy, hogy egy helyi társadalom mennyire öntudatos, mennyire tudatos és mennyire lokálpatrióta. Mert ha az, akkor előbb-utóbb a fejlődés hívei lesznek többségben.
Visszatérve az alapkérdéshez: igen, az erősebb gyereknek nem illik fojtogatni a kisebbet a homokozóban. Persze, ezután kell(ene) az intelligens fogadókészség helyi szinten ahhoz, hogy lehessen is játszani. És ugye szép látvány, ha épp a horizont felett van a Nap, csak nagyon nem mindegy, hogy Kelet vagy Nyugat felé fordulva szemléljük… Lásd címlapképet…
