Területfejlesztési szempontból mindig érdekes a helyi választások éve. Túl két hóttunalmas politikai évértékelőn (egy újbeszari, amivel tele volt a sajtó; s egy laposan ötlettelen, amit alig követett valaki) izgalmas lesz látni, hogy az országos politika hogyan és miképpen szivárog le a helyi szintekre – ez ugyanis meghatározza a következő évekre egy település vagy településcsoport haladási irányát.
Régi tapasztalati mániám, hogy helyi szinten mindig két, maximum három csapat küzd egymással. Ha a településnek szerencséje van, akkor nem mindkettő (mindhárom) teljesen zokni, csak az egyik impotens. Ugyanakkor a mostani friss fejlemények és tüntetések kapcsán érdemes pár törvényi szintű kérdést tisztázni. Ezek az országos folyamatok alapvetően befolyásolják az elkövetkező évek helyi gazdaságait.
Első tézis: nincs Influenszer Párt. Egy szörnyű apropó kapcsán ugyan, de össze bírt rántani ennyi embert az internet elől tucatnyi virtuális térben működő szervező. Ugyanakkor a kritizált rendszer ebbe nem bukott bele, és igazából nem is fog, ha a kimozgatottaknak a húzónevek nem adnak újabb muníciót és nem adnak valamilyen formális keretet haragjuknak. Szép lassan elhal ezek nélkül a most meglévő jogos haragon nyugvó felzúdulás. Még az önkormányzati választást sem éri meg így szerintem. Ugyan tök jó, hogy végre sokan felemelték a valagukat az internet elől (egyszer), de ezzel még nem érhetnek el mélyreható változást.
Második tézis: baromság, de legalábbis politikai gumicsont közvetlenül választani köztársasági elnököt. Nem, nem írtam alá az erről szóló petíciót és nem is fogom. Olyan, mintha elpusztítanánk a saját immunrendszerünket, mivel életveszélyes arra nézve, hogy egy erős népfelhatalmazás nyomán megválasztott elnök bizony erős jogköröket igényel. Olyan remek országokban is van közvetlen elnökválasztás, mint Oroszország, Argentína, Venezuela, stb. Nyilván vannak jó példák is (pl.: Franciaország), de ott a polgári hagyományok a szabadság terén sokkal erősebbek a társadalomban, mint Káeurópában, ahol ugye még Bohumil Hrabal szerint sem érdemes kijózanodni. Három kérdésem van azok felé, akik ezt az őrületet támogatják.
1) Számolnak-e vele, hogy az állampárt nem fog keresztbe tett kézzel hülyén nézve semmittenni addig, amíg egy új Göncz Árpádot megválasztanak? 2) tudják-e, hogy ezen ötlettel a teljes magyar közjogi rendszer maradékát is fel kell számolni? 3) valóban érettnek gondolják-e a mai magyar társadalmat erre? Nem hiszem… Nem mellesleg, ha a mai közös ellenzéki tüntetés jóval kevesebb embert szólít meg, mint az influenszereké, akkor az az ellenzék politikai öngyilkossága is.
Harmadik tézis: aki kiábrándul a rendszerből, annak a vegyértéke szabadon marad. Bármely oldalból kiábránduló tömegek belső hontalanná válnak. Szabadság az osztályrészük, de nem ezt akarták. Vannak ők nem is nem kevesen, nézzük meg, hány pártnak van értelmiségi holdudvara ma: egynek sem. A jelenlegi pártok mindegyike tök jól elvan a saját medrében, a pártvezetések országos és helyi szinten megtalálták a számításaikat és tévedhetetlennek hiszik magukat. Miközben ha nyitottak lennének, sokkal nagyobb lenne a támogatottságuk. De nem azok, így a légüres térbe kerülők (mindegy, hogy melyik oldalt támogatták korábban) egyre növekvő hadával nem akarnak de nem is mernek szembenézni.
Szóval, három irány, mindegyik zsákutca. Ideje lenne találni már valami jót. Van egy könyv, ami erre iránymutatásul szolgál. A gond vele nem az, hogy maga a könyv nem jól megírt (nem irodalmár az elkövető), hanem, hogy a működő javaslata borzasztóan melós. Nagyon sok munkával és lassan lehet vele eredményt elérni, pedig működik. Ez pedig voltaképpen annyi, hogy létre kell hozni a szabadság pici köreit magunk körül. Ehhez viszont építkezni kell. Saját pici ügyeket csinálni, amihez helyben fel kell ismerni a hibákat. Azokat, melyek a szemünket zavarják és már nem akarunk rajtuk túllépni. Ez lehet, ami új helyi akciókat hív elő, melyekből új helyi gazdasági és helyi társadalmi projektek serkennek. Újraépítik a társadalmat, mindannyiunk örömére.
