Abban a szerencsétlenségben van részem, hogy D.-ben, a vidéki kisvárosban (de igazából mindegy is hol, mert tapasztalati tény, hogy országszerte van ilyen jelenség, így voltaképp a párt is mindegy lenne) egy képbe sűrítve sikerült lefényképeznem a települések működtetésének szinte összes gátját.
A fotó jobban árulkodik a vidéki magyar állapotokról. Mutatom, aztán képelemzés következik.
Nos, a képen egy önkormányzati ülésen elkapott jelenség. Rajta öltönyös képviselő, férfi autóstáska, zsinórfüles szatyor és egy kupac papír. Nézzük ezeket sorra.
Öltönyös képviselő. Nem vele van a gond, legalábbis, a külső alapján. Ugyanakkor a külső nem mindegy. Sok önkormányzati ülésen vagyok túl számos városban, számos szerepben. Ennek alapján empirikusan kimondható, hogy sokszor egy beszélő szobakutyára is jobb volna öltönyt húzni. Ennek oka, hogy a helyi képviselő munkája során gyakorta nem ahhoz szól hozzá, mint amiről szó van (kognitív problémák?); vagy csak bizonyos saját felvetésű ügyekre képes reagálni (monománia?). Esetleg azt sem tudja, miről van szó (puszta mély butaság…). Legyen szó bármelyikről, amíg „a zistenadta” nép őt választotta valamiért s akarja, évekig ő lesz a képviselő, sokszor elemi tudás s tapasztalat nélkül. A falvakban jó, ha a temetkezési vállalkozó vagy a kocsmáros a pénzügyi bizottsági elnök, mert ő legalább már pénzt és likviditást látott már…
Arról már ne is beszéljünk, hogy az egyes városanya/-atya hogyan terjeszkedik át a hivatali határokon (ld. hivatali apparátus direkt utasítgatása), mert nem is érti az önkormányzatiság mibenlétét. Mert ő a képviselő. Az öltönyös.
Zsinórfüles szatyor. Eleve leírhatatlan minden hasonló tárgyú magyaros jelenség (vö. melegítő-strandpapucs kombó a főutcán), mely a magyar által méltósággal, sportos kiegészítőkét viselt nejlonszatyrokhoz kapcsolódik. Nem is az, hogy szennyező anyag, ami a természetbe kerülve millió évek alatt bomlik le, hanem maga a megjelenés. Igazán prosztó útszéli megoldás, öltönnyel kombinálva pedig igazi vizuális környezeti pusztítást vált ki. Nem is a divat, kérem, hanem a jelenség. Rávilágít, hogy a szatyros-öltönyös mennyire magasra mászott saját szintjéhez képest az uborkafán. Igazából túl magasan van, és ez nem szakmai megvetés-lenézés részemről (bár az is lehetne…).
Egészen egyszerűen (tapasztalati úton) felmerül az a kérdés, hogy akinek ennyire nincs önkritikája, az mennyire lehet képes felfogni azon döntések súlyát, melyeket a köz nevében meghoz hónapról hónapra? Mennyire felelős saját cselekedeteiért egy olyan közösséget képviselő ember, aki még magát sem látja kívülről ennyire? Mennyire távlatos a gondolkodása, el tud-e képzelni egy jövőképet, egy fejlesztést, az ahhoz vezető utat? Ha nem, felmerül önmagában ez alapján, hogy mennyire képes ellátni a tevékenységét, vagy mekkora a saját biorobot-hányadosa delta tében kifejezve (azaz, hogy mennyi idő agyművelet után vált át stand-by üzemmódba)?
Férfi autóstáska. A zsinórfüles mellett gondosan, a földön. Nos, méltán érdemelne helyet ez a kiegészítő a szandálzokni joggal megvetett társaságában. Voltaképp ridikül pasasok számára. Azon túl, hogy az irataidat-kulcsaidat beleteszed, nem jó semmire, főleg, amikor már minden iratunk gyakorlatilag kártya formátumú. Amúgy viseletként kétsoros zakóval lehet megkoronázni. Nem kicsit elegánsabb megoldás lenne mondjuk egy bőr aktatáska, amiben mondjuk elférne urambocsá a képviselői laptop is. És ebből egyenesen következik is a negyedik téma.
A kupac papír. Egy olyan országban, ahol a prájm minisztör büszke a számítógépének hiányára, mondjuk nem csoda, hogy egyes képviselők a mai napig kinyomtattatják (közpénzen) az összes előterjesztést minden egyes önkormányzati ülésre. Azon túl, hogy nem túl környezetbarát megoldás, akár ki is számolhatjuk, ez, tekintve mondjuk évente 20 önkormányzati ülést, kábé átlagosan 5-10 centis papírhalommal számolva ez év alatt cca. 1-2 folyóméternyi helyet foglalna a könyvespolcon. Ez ülésenként akár 3-5 kiló papír is lehet, ami 30-100 kg papírfelhasználást jelent egy digitális analfabéta (az egyik csípős nyelvű barátom szerint: anál fabéka) számára egy városban, egyetlen évre. Azon túl, hogy nyilvánvalóan a megszavazás után ez a papírmennyiség a szemétben köt ki, a közpénzégetés legszebb példáiként illusztrálva.
Az összhatás: mindenki döntse el maga. De rájuk vannak bízva települések, megyék és az ország. Rájuk van bízva a közpénz, rájuk vannak bízva a fejlesztések. Jó ez így?
