Mindig eljön az a pont, ahonnan nem lehet nem változtatni. Teljesen mindegy, hogy az addigi cselekvőképes személyek miért nem cselekedtek, bár az okok szerteágazóak lehetnek: tohonyaság, inkompetencia, jószándékú tudatlanság, a középszer változtatási (választási) gyávasága, idiotizmus vagy valami más.
Mára eljött a pillanat, hogy változtassunk lakóhelyünk közlekedési és közterülethasználati rendszerén. Mert az bizony a miénk. Nem megy tovább így, mert a rendetlenség mára káoszt szült. Nézzük a megoldandó problémákat, csak felsorolásszerűen a főbbeket.
Parkolási gondok. Nem csak az, hogy nincs hol (a városok Európában sehol sem a családonkénti 2-3 autóra lettek tervezve), hanem, hogy ott is, ahová nem lehet (zöldfelületen, tilosban, iskola bejáratában, stb.). Emellett, forgalomszervezési katasztrófát is okozunk, és elhitetjük, hogy mindent szabad – lásd közlekedési dugót okozni egy kis utcában csak azért, hogy a hülye szülő majd’ az osztályteremig tudja hordani a lurkót (szép példa erre szomszédságunkban lévő iskola). Nehogy már a gyermeknek akár 100 lépést is meg kelljen tennie…
Közösségi közlekedés. Mára a kritikus szint alá csökken az utasforgalom! Miért? Mert már csak az használja, akinek nagyon muszáj. És ez miért? Mert pazarló és lerohadt buszok róják felesleges köreiket rossz útvonalakon, lévén a reform is zsákutcába fordult és visszatértünk a még rosszabb megelőző állapodhoz.
Mindent szabad. Nincs olyan hatalmi ág, mely rendet tudna és akarna is teremteni a közterületeken. Szemetet tényleg csak a lakos dobál el, nem a hivatal, de nehezen érthető s hihető, hogy nincs megoldás. A qtyaszar is csak eltűnt mára az utcákról jobbára. Vajon akkor miért? Nevelés és idomítás.
Fejlesztési források hiánya és a projektek végtelenbe való elhúzódása. Nem is tudom értelmezni, de mindenhol pazarló önkormányzatok nyígnak a támogatott élsportegyesületeikkel. Mert a népnek cirkusz kell… Cserébe olyan dolgok húzódnak, melyeket nem szabadna és nem is lehetne elhúzni, már amennyiben a jó gazda szemlélettel járunk el.
A felháborító valahol, hogy ezek ellen mind van gyógyszer, s mégsem vesszük be. A parkolási díj bevezetése a helyi politika szent tehene. Bevezették rossz konstrukcióban, nem működött, a szokásos hergelés miatt eltörölték. Pedig nem a díj magassága volt a gond, hanem, hogy anno másra használták a kreatívan megálmodott konstrukciót, ami ellen valóban fel lehetett háborodni. De nem a konstrukciót cserélték, hanem megtörtént a visszakanyarodás a régi szar megoldáshoz, azaz a semmihez. Ma már nincs olyan kisváros, ahol a gépjárművek általi területhasználatot ne korlátoznák. Pápa és Ráckeve jó példák (mindkét város jóval kisebb a miénknél), aki nem hiszi, járjon utána.
A közösségi közlekedést nem lehet úgy megreformálni, hogy csak fogom és módosítom csupán a menetrendet. Ehhez egészen komoly tervezés szükséges: a valós utazási szokások valódi felmérésétől, a közlekedési lámpák összeprogramozásán át, a korszerű buszflotta használatáig. És mielőtt bárki felhördül, hogy honnan lenne erre pénz, megmondom. Nem egy éves szerződések hosszabbítgatásából és látens közbeszerzésből. Minden és mindenki pénzből él. A közlekedési társaságok is. Tehát, ha képtelen vagyok 10-15 évre nyílt közbeszerzésen leszerződni egy céggel (az állami Volánbuszon kívül is van ám élet!), akkor ne csodálkozzak, hogy a levetett-szétrohadt állományt kapom meg sajnálatból, tűzoltásként. Miért akarnék korszerű midibuszt a kisforgalmú vonalakra, ha azt sem tudom, hogy lehetne…
Elárulok pár titkot.
A fejlesztési források lokális felhalmozása (ne fogjunk mindent a pályázatok hiányára!) hosszú távon ugyan, de működik. A nyálam csorgott attól, amit – ki gondolná – mondjuk Nyírbátorban láttam. A városi vagyongazdálkodási és fejlesztési rendszer összekapcsolódása és a források 1:1 arányban termelő fejlesztésekre fordítása révén folyamatos fejlesztések és munkahelyteremtések vannak. Az egy iparfejlesztésből értékláncok, az értékláncokból strukturális fejlesztések, a strukturális fejlesztésekből komplex fejlődés jöttek létre. A hitetleneknek ajánlom, hogy simán megéri: egy „study holiday”-hétvégét töltsenek el ott. Akár a vadonatúj önkormányzati lakóparkra egy tavon keresztül rálátó kempingben, amit a működő városi wellness és spa kényeztetésében is megtehetnek. Vagy mondjak más várost?
Fel lehet ismerni azt is, hogy nem mi vagyunk a legokosabbak – de nem is kell, hogy mi legyünk. Van előttünk éppen elég számos jó példa. Nem halogatni kell, nem hallgatni a mindenkit kiszolgáló csaló és tolvaj nyaloncokra. Tenni, cselekedni kell. Mert különben még jobban lemaradunk. Nem kicsit, nagyon.
